MotoGP

Ezpeleta: „Lorenzónak döntést kell hoznia”

A MotoGP-t szervező Dorna első embere sajnálja, hogy a mezőny végén kell látnia az ötszörös világbajnokot, de úgy érzi, ha az asseni sérülés miatt nem teljesít jól a spanyol, akkor el kell gondolkodnia a visszavonuláson.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Jorge Lorenzo hondás kalandja egyelőre főként a küszködésről szól, s ez hatványozottan igaz, amióta visszatért az asseni csigolyasérülését követően: addig legalább a pontszerző helyek közé rendre befért, azóta viszont még a top 15-be kerülés is ritka, a mélypontot pedig a Phillip Island-i viadal jelentette, ahol több mint egy perccel a győztes csapattárs, Marc Marquez mögött ért célba.

Nem csoda, hogy már a nyáron felmerült, hogy a spanyol esetleg nem tölti ki a 2020 végéig szóló szerződését a Repsolnál. Bár ezt végül mindkét fél cáfolta, s Lorenzo elköteleződésének adott hangot a nyilatkozataiban, Johann Zarco LRC-es beugrása és főleg eddigi jónak mondható szereplése kapcsán ismét felröppentek a pletykák – igaz, továbbra is ragaszkodnak hozzá az érintettek, hogy a francia megbízatása csak az idei szezon végére szól.

Mindenesetre már maga Carmelo Ezpeleta is megszólalt Lorenzo ügyében: a Dorna elnöke szerint az ötszörös világbajnok el kell gondolkodnia, hogy fel tud-e még épülni a fentebb említett sérüléséből – s ha nem, akkor megfontolandó a visszavonulás is. „Úgy vélem, Lorenzónak döntést kell hoznia” – nyilatkozta Ezpeleta a Motorsport.com szaklapnak. „Nagyon jól kijövök vele, nagyon kedvelem őt, de át kell gondolnia, mit akar kezdeni az életével. Ha kiderül, hogy az, ami történik, amiatt van, mert nagyon fáj a háta a barcelonai teszten és Assenben elszenvedett bukásai után, akkor ennyi volt.”

„Jorgének el kell kezdenie gondolkodnia azon, hogy fel tud-e épülni és újra képes-e az a Lorenzo lenni, akit mindannyian ismerünk. Nem szeretem azt látni, hogy egy olyan srác, mint ő, a 19. helyen ér célba. Nem hiszem, hogy jobban meg tudja magát erőltetni, mint teszi. Ha kiderül, hogy a legutóbbi asseni balesete után nincs ennyire jól, akkor át kell gondolnia, hogy mit tegyen és befejezze-e a versenyzést vagy bármi. De meggyőződésem, hogy ha a 2013-as Lorenzónak magyarázná el, aki Assenben kulcscsonttörés utáni műtétet követően versenyzett, hogy mi történik, nem értené meg. Szomorúvá tesz, hogy így kell látnom őt.”


Fotó: Repsol Media


Hozzászólások