Superbike

Hivatalos: Haslam lesz Bautista társa a Honda gyári csapatában

Az új versenygép bemutatása után nem sokkal a japán gyártó bejelentette, hogy a Kawasakitól távozó brit lesz a másik versenyzőjük a Superbike-világbajnokság 2020-as idényében.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Hosszú hónapok óta tudni lehet már, hogy a Honda jövőre több év kihagyás után ismét gyári csapattal vesz részt a Superbike-világbajnokságon. Azt már korábban bejelentették, hogy az idén a Ducatinál győzelmekkel és vb-ezüsttel debütáló Alvaro Bautista lesz az egyik versenyzője a HRC által támogatott csapatnak, hétfő este pedig végre lehullt a lepel az új CBR1000RR-R Fireblade-ről is. Most pedig az utolsó láncszem is a helyére került, a japán gyártó ugyanis megerősítette, hogy az utóbbi néhány hét híreszteléseinek megfelelően Leon Haslam lesz Bautista társa 2020-ban.
 
Haslam 2003 óta tűnt fel a WSBK-ban, azóta néhány év kihagyást leszámítva állandó tagja a mezőnynek. Ráadásul meglehetősen széleskörű tapasztalattal bír, hiszen ült Ducatin, Hondán, Suzukin, BMW-n, Aprilián és Kawasakin is – a Suzukival és az Apriliával futamokat is nyert –, ez pedig mindenképp hasznos lehet az új motor fejlesztése kapcsán. A brit motoros a BSB megnyerése után idén tért vissza a világbajnoki rajtrácsra a Kawasaki Racing Teammel, teljesítménye azonban elmaradt az ötödik vb-címét bezsebelő Jonathan Rea-étől, így a „zöldek” lecserélték őt a Yamahától érkező Alex Lowesre, és bár elvileg ajánlata volt Haslamnek arra, hogy maradhatott volna a Kawasaki kötelékeiben, inkább a váltás meleltt döntött.
 
A Honda mostani bejelentésével mind az öt gyári csapat felállása teljessé vált 2020-ra: a Kawasakinál Rea és Lowes, a Ducatinál Chaz Davies és Scott Redding, a Pata Yamahánál Michael van der Mark és Toprak Razgatlioglu, a BMW-nél Tom Sykes és Eugene Laverty, míg a HRC-nél tehát Bautista és Haslam húzza majd a gázt. Ami a Moriwaki csapatot illeti, amely 2019-ben a kvázi gyári támogatású Honda-csapat volt: jövőre szatellit gárdaként folytatják, a hírek szerint Ryuichi Kiyonarival és Takumi Takahashival a nyeregben. Emellett szinte bizonyosan a mezőnyben marad az Althea Mie Racing Team, méghozzá továbbra is Alessandro Delbiancóval – ha ez mind megvalósul, úgy jövőre nem kevesebb, mint öt Honda lesz a WSBK rajtrácsán, erre pedig egy évtizede nem volt példa.

Fotó: Kawasaki Racing


Hozzászólások