Kamion-Eb

Kiss Norbert hibátlan teljesítményre készül Le Mans-ban

Utolsó előtti állomásához érkezik a Kamion-Eb szezonja. A Tankpool24 csapat versenyzője, Kiss Norbert Le Mans-ban közelebb kerülhet az összetett harmadik helyhez, és a kétszeres Európa-bajnok szombathelyi versenyző mindent meg is tesz azért, hogy odaérjen a bajnoki dobogóra a Mercedes kamionnal.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

156 ponttal jelenleg ötödik helyen áll Kiss Norbert a FIA ETRC pontversenyében, mindössze 22 pontnyira a harmadik Adam Lackótól. A dobogó tehát meglehet, ehhez viszont Kiss szerint tökéletes munkára van szükség. „Egyetlen elvárásom van magammal szemben, hogy ne hibázzak, hogy kihozzuk a maximumot a rendelkezésre álló eszközökből, a technikából. Meg persze az, hogy ne kerüljek bajba. Ha ezt megtesszük, akkor nyugodtan mehetünk majd aludni, legyen bármi is az eredmény.”

A Le Mans-i pálya fekszik a Tankpool24 csapat magyar versenyzőjének, az ellenfelekre azonban a szokásosnál is jobban kell figyelnie. „Egyik kedvencem a Hungaroring után, sok minden miatt, egyrészt azért, mert legendás helyszín, másrészt a közönség, a hangulat és a pálya minősége miatt is. Ez az egyik legminőségibb pálya az egész szezonban. Hosszú kanyarok, alacsony kerékvetők jellemzik. Amire, vagyis akire figyelnem kell majd különösen, az Adam Lacko és Steffi Halm, ők mindketten előttem vannak pillanatnyilag a pontversenyben, de a rajtnál és a verseny alatt is jobb lesz őket elkerülni, az a legbiztonságosabb.”
 
A FIA ETRC Le Mans-i hétvégéjének programja: 
 
Szeptember 28., szombat: 
12.20 - első időmérő + Super pole
14.35 - első verseny
17.10 - második verseny
 
Szeptember 29., vasárnap: 
9.50 - második időmérő + Super pole
14.00 - harmadik verseny
16.35 - negyedik verseny

Kiss Norbi Média


Hozzászólások