MotoGP

Lorenzo: „A 2018-as motorral rendben volt az önbizalmam”

A Repsol Hondánál idén csak szenvedő spanyol szerint az előző évi gép jobban feküdt neki, mint az idei, amellyel Marc Marquezen kívül az összes többi motorosnak problémái akadtak.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Alighanem karrierje legpocsékabb szezonját teljesíti 2019-ben Jorge Lorenzo: miközben Marc Marquez minden eddiginél dominánsabb idényt futva újra világbajnok lett a Repsol Hondával, a honfitárs csak szenvedett a motorral, egyetlen top 10-es helyezést sem ért el. Mindebben közrejátszott az is, hogy tavaly ősz óta tulajdonképpen egyszer sem volt teljesen egészséges fizikailag, s ez hatványozottan igaz az asseni csigolyasérülését követő időszakra: a visszatérése óta a legtöbbször még a pontszerzés sem jött össze a spanyolnak.

Lorenzo szerint ugyanakkor az előző novemberi teszteken még úgy tűnt, megbarátkozhat a Hondával, a 2018-as változattal ugyanis elég jól boldogult – a 2019-es géppel ugyanakkor Marquezen kívül mindenkinek meggyűlt a baja, az erősebb motorblokk ugyanis más területeken nehézségeket szült. Minderről a milánói EICMA-n beszélt az ötszörös világbajnok, akit a Crash.net idéz:

„Amikor a valenciai teszten, aztán Jerezben először kipróbáltam, eléggé gyors voltam a tavalyi motorral és az önbizalmam is rendben volt. A 2019-es gépet illetően viszont, noha Marc remek szezont futott, hiszen pontrekordot is döntött és hihetetlenül motorozott, az összes többi hondás küszködött azzal, hogy nem volt kellő önbizalma a motor elejével. Az egyenesekben nagyon jól jön a plusz motorerő, a kanyarokban viszont néhány apróbb problémába ütköztünk, amelyeket igyekszünk megoldani a következő évre, úgyhogy várjuk a valenciai tesztet.”

A rutinos versenyző nem először említi meg, hogy a 2018-as Honda jobban feküdt neki, így felmerülhet a kérdés, miért nem váltottak szezon közben. A magyarázat pofonegyszerű: a szabályok nem teszik ezt lehetővé, a motorfejlesztések befagyasztására vonatkozó előírás alapján ugyanis azzal a homologizált specifikációval kell teljesítenie a versenyzőnek a teljes évadot, amellyel azt megkezdte, ezért sem Lorenzo, sem a szintén többször panaszkodó Cal Crutchlow nem válthatott.

Fotó: Repsol Media


Hozzászólások