MotoGP

Puig szerint Milleren úszhatott el Marquez sepangi győzelme

A Repsol Honda csapatmenedzsere szerint ugyanaz lett volna a taktikájuk, mint Phillip Islanden, Vinales azonban túlságosan ellépett, mire a spanyol áthámozta magát az ausztrálon.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Marc Marquez a szombati óriási esését követően csak a 11. helyről vághatott neki a Malajziai Nagydíjnak, az első kör végére azonban már harmadik volt. A spanyol aztán megküzdött Jack Miller és meg is előzte őt, ám addigra Maverick Vinales már ellépett az élen, s a repsolos nem is tudta őt utolérni. Alberto Puig csapatmenedzser szerint a Miller-csatán mehetett el az újabb győzelem:

„A stratégiánk az volt, hogy jól rajtoljunk, aztán ott legyünk az élbollyal: a rajt kritikus volt Marc hatalmas Q2-es bukása és 11. rajthelye után. A célunk, mint mindig, az volt, hogy megpróbáljunk a győzelemért harcolni, vagy ha az nem lehetséges, akkor a dobogóért. Marc élete egyik legjobb startját produkálta, és hihetetlen első kört teljesített, aztán pedig próbálta követni Vinalest. Sajnos időt veszített a Millerrel való csatája során, így a Vinaleshez képesti lemaradása már kissé túl nagy volt. A terv az volt, hogy megpróbálja megismételni, amit Phillip Islanden csinált, de az ellenfelek felkészültek erre.”

„A pozitívum, hogy újabb dobogós helyezést szereztünk, és csak két pont a hátrányunk a Ducati Teammel szemben a csapatok bajnokságában. A célunk az lesz Valenciában, hogy megszerezzük a tripla koronát. Marc hihetetlen szezont fut, már a mostani verseny után új pontrekordot állított fel”
– tette hozzá a Repsol Honda médiaoldalán közzétett szokásos interjújában Puig, aki a sepangi betétversenyen elhunyt fiatal motorosról sem feledkezett meg:

„Sajnos ezen a hétvégén elveszítettük Afridza Munandart Indonéziából, aki az Idemitsu Asia Talent Cup szombati futamán szerepelt. Jó motoros és nagyszerű srác volt. Őszinte részvétem a családjának, a barátainak és az Astra Hondánál és a sorozatban dolgozó társainak, akik találkoztak és együtt dolgoztak vele” – fogalmazott a szakember, aki egyébként az Asia Talent Cup igazgatójaként is tevékenykedik.

Fotó: Repsol Media


Hozzászólások