Formula-E

Új festést villantott a Nissan – fotók!

Az eddigi alapvetően szürke dizájnt piros-fekete színvilág váltja fel a Formula-E egy hónap múlva rajtoló 2019/2020-as szezonjában.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A Nissan tavaly vette át a Renault helyét az e.dams csapat gyártójaként, idén pedig továbbra is a Sebastien Buemi, Oliver Rowland párossal fognak szerepelni a Formula-E-ben. Az autó külseje azonban megújul: az előző idényben megszokott, főként ezüst színvilágot a piros és a fekete váltja fel, a dizájnt pedig a japán kimonók ihlették, ezzel is hangsúlyozva a Nissan gyökereit. Íme, még néhány fotó az új festéről, amelyet egy hónap múlva a hatodik szezon nyitányán, Szaúd-Arábiában élesben is megcsodálhatunk majd:

Fotó: Nissan


Hozzászólások